Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Pusztuljon minden rusnyaság! - VIAN, Boris

VIAN, Boris

Pusztuljon minden rusnyaság!

Eredeti cím: Et on tuera tous les affreux
Fordította: Vinkó József

Terjedelem: 208 oldal
Ár: 2500 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-256-5
Kiadás éve: 2012

Pusztuljon minden rusnyaság! - VIAN, Boris megrendelése

Fülszöveg:
Az itthon korábban Öljünk meg minden rohadékot! címmel megjelent regényt most – a Boris Vian-életműsorozat tizenegyedik köteteként – átdolgozott fordításban és új, az eredetit pontosabban tükröző címmel kínáljuk olvasóinknak. A Pusztuljon minden rusnyaság! különleges helyet foglal el a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy, így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy egy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Éppen ezért, bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen viani. A nyelvezetében és játékosságában is a nem sokkal korábban született Pekingi őszt idéző regény Boris Vian egyik legmulatságosabb műve, amely egyrészt folytatja a polgárpukkasztás azon sullivani hagyományát, amely miatt a derék francia kispolgárok pornográf írónak kiáltották ki Vian ezen ál-amerikai alteregóját, másrészt pedig mind nyelvileg, mind a történetvezetésben maximálisan kiaknázza a jellegzetes viani börleszkben rejlő lehetőségeket.

Takács M. József



Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Nyílik az ajtó, és belép két korántsem megnyerő külsejű pasi. Fehér köpeny van rajtuk, mint az ápolókon, és körülbelül olyan szélesek, mint a San Franciscó-i függőhíd. Ennek ellenére azonnal tiltakozni kezdek.
– Vigyék innen ezt az eszelős némbert, és adják vissza a ruháimat! Semmi kedvem részt venni a piszkos kis kukkoló üzelmeikben!
– Mi történt? – kérdi az első.
Nagy kövér állat, ostoba tekintettel és kis bajuszkával.
– Talán a fiúkat kedveli? – kérdi a második.
Na, ezt még megbánod, te mocsok! Lendületet veszek, és tiszta erőből gyomorszájon vágom. Láthatóan kellemetlenül érinti, mert kétrét görnyed, és furcsa grimaszba húzza a pofáját.
A dagadt, bajuszos szemrehányóan néz rám.
– Lehet, hogy a társam butaságot mondott – kezdi –, de azért nem kellett volna ilyen durván viselkednie vele. Mire volt ez jó?
A másik lassan felegyenesedik. Egészen elzöldült, és a torkából igencsak furcsa hangok törnek elő.
– Nem akartam megsérteni – nyögi ki –, nem tudtam, hogy ennyire érzékeny.
A megbánása nem tűnik őszintének, és nem is csal a megérzésem, mert előránt egy gumibotot, és se szó, se beszéd, fejbe vág vele.”