Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Pekingi õsz - VIAN, Boris

VIAN, Boris

Pekingi õsz

Eredeti cím: L'automne à Pékin
Fordította: Pődör László

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 360 oldal
Ár: 3000 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-106-3
Kiadás éve: 2009

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:
A Vian-életműsorozat olvasói immár új, javított kiadásban vehetik kezükbe a magyarul először 1971-ben megjelent Pekingi őszt, s ez a kötet, sorozatunk hetedik darabja most – reményeink szerint – újabb érveket szolgáltat azoknak, akik már eddig is ezt a regényt tartották a legjobb Vian-műnek. (Legyen! De ha a Pekingi ősz a legjobb, akkor a Tajtékos napok a legszebb!)
A Pekingi ősz bonyolult, talányos, filozofikus és ezoterikus mű – szerencsére mindemellett rendkívül szórakoztató is. Legfőbb erénye, hogy minden során érződik az írás öröme. Ez Vian jutalomjátéka, s láthatóan apait-anyait belead ebbe a könyvbe. Mondatai könnyedek és elegánsak, s a voltaképpen tragikus történet szomorúságát kellőképpen ellensúlyozza Boris iróniája és öniróniája, így aztán e mű komoly kihívás elé állítja az olvasók hasfalát. A regény ugyanakkor bölcs s egyúttal vitára ingerlő megállapítások tárháza, az abszurd humor és a jellegzetesen viani nyelvi lelemények kincsestára. A harcos feministák talán fennakadnak majd Boris egy-két – finoman szólva – „udvariatlan” mondatán (itt szeretném leszögezni, hogy a nőknek igenis van agyuk!), de az igazi nők bizonyára kacagva lapoznak majd tovább a könyvben, s nem esnek abba a hibába, hogy nem látják meg a fától az erdőt. Pontosabban a sivatagot, ahol a vasútépítők, a régészek, a repülőmodellezők és a remeték játsszák – mint gyermekek a homokozóban – a maguk halálos játékait az ezúttal papi álruhát öltő Őrnagy vezényletével. Ellenben egy másik fontos regényalak, a Pekingi ősz korábbi kiadásaiban Nyeletnyeli tanár úrként szereplő orvosprofesszor éppen most dobja le álruháját, s a Tajtékos napokból már ismert Frászpirin professzorként áll elénk. (Merthogy egyazon orvosról van szó, ám mivel az említett regények korábbi magyar nyelvű kiadásaiban – sajnálatos módon – két különböző néven szerepelt, ez nem derülhetett ki.)
A sorozat eddigi köteteihez hasonlóan most is arra törekedtünk, hogy az itt-ott szükségesnek bizonyult pontosítások eredményeképpen olyan szöveget adjunk az olvasók kezébe, mely egyfelől jobban láthatóvá, érthetőbbé teszi a viani életművet átszövő keresztutalásokat, másfelől pedig – általánosabb szinten – nyelvezetében is jól illeszkedik a Vian-életműsorozat korábbi köteteihez.

Takács M. József



Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Athanagorász kihúzta az üveg dugóját, és teletöltötte a poharakat. A tisztelendő úr felállt, és felragadott egyet. Szemügyre vette, megszagolta és felhajtotta az italt.
– Hrrr – mondta.
Újból odanyújtotta poharát.
– Milyennek találja? – kérdezte tőle Athanagorász, miközben töltött.
A tisztelendő kiitta a második poharat is, és elgondolkozott.
– Gyalázatosnak – jelentette ki. – Petróleumszaga van.
– Akkor biztosan összetévesztettem az üvegeket – mondta a régész. – Merthogy egyformák.
– Ne mentegetőzzék, barátom – válaszolta a tisztelendő –, azért tűrhetős.
– Jófajta petróleum – hagyta rá a régész.
– Nincs ellene kifogása, ha kimegyek és kiokádom? – kérdezte Petitjean.
– Kérem, csak tessék... Addig megyek, és megkeresem a jó üveget.
– Siessen – mondta a tisztelendő. – A borzasztó csak az, hogy most megint keresztülmegy a számon. De sebaj, majd behunyom a szemem.
Ezzel kint termett, mint a forgószél. Rézike hanyatt vetette magát az ágyon, kezét összekulcsolta a feje alatt, és kacagott. Fekete szeme és egészséges fogai röptükben kapták el a fénysugarakat. Athanagorász még habozott, de mikor meghallotta Petitjean csuklását, az ő pergamenszerű arca is felderült.”