Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Blues egy fekete macskáért (novellák) - VIAN, Boris

VIAN, Boris

Blues egy fekete macskáért (novellák)

Eredeti cím: -
Fordította: Domonkos Eszter, Krakler Judit, Márton Gyöngyvér, Pacskovszky Zsolt, Takács M. József

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 256 oldal
Ár: 2500 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-015-8
Kiadás éve: 2008

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:

A Boris Vian-életműsorozat e negyedik kötetébe olyan Vian-novellákat gyűjtöttünk össze, melyek
a) most jelennek meg először magyar nyelven
b) eddig csak – hogy is mondjam finoman? – „több sebből vérző” fordításban jelentek meg, s ezért újra le kellett fordítani őket
c) korábban csak – ma már nehezen fellelhető – folyóiratokban vagy antológiákban jelentek meg.
(Megjegyzem, egyik-másik novellára a „b” és „c” pont egyaránt érvényes, és ezekben az esetekben a „c” pont máris pozitív előjelet kap.)
És hogy ne áruljunk zsákbamacskát (mert nem azt, hanem a mi „macskánkat” szeretnénk eladni), szóljunk néhány szót magukról a novellákról is. Íme:

Egy vasa sincs, de persze verekszik, káromkodik és iszik, mint a kefekötő: tipikus lecsúszott egzisztencia, afféle igazi „csatornatöltelék” ez a fekete macska, pontosabban az a züllött alak, akit megszemélyesít, merthogy az amerikai szlengben a fekete jazz-zenészeket mondják „black cat”-nek. Törvényszerű, hogy ott is végzi: a csatornában. (Blues egy fekete macskáért)

A normandiai partraszállás és az azt követő véres harcok s rövid pihenők története a hadműveletben részt vevő egyik kis „hangya” – egy amerikai baka – szemével. Zenés-táncos rovarirtás. (A hangyák)

Scorsese Taxisofőrjének méltó párja (elődje) a narrátora annak a novellának, mely címével is igazolja, hogy Amerika valóban a korlátlan lehetőségek – és a korlátokat nem ismerő emberek – hazája. (Kutyák, vágy és halál)

Az emberbőrbe bújt farkas a saját bőrén tapasztalja meg, hogy mennyire igaz a mondás: „ember embernek farkasa”. Esti mese csak 18 éven felülieknek – merthogy farkasunknak azért sikerül becsempésznie a lompost. (A farkasember)

Mindig is gyanítottuk, hogy a rendőr – mint olyan – végül is nem más, mint egy csökevényes szerv. Most megtudhatjuk, hogy az eminens rendőr még olyanabb. (Jó tanulók)

Sötétben minden tehén fekete. És minden nő levetkőzi a gátlásait – már amelyiknek vannak még ilyenjei. A férfiak meg egyenesen disznókká válnak – már azok, akik nem eleve disznóként születtek. (A szerelem vak)

A Boris Vian regényírói hattyúdalának tekinthető Szívtépő, a gyermekkort elsirató requiem, a Piros fű s a talpbizsergetően szvinges Venyigeszú és a plankton után örömmel nyújtjuk át olvasóinknak fekete macskánkat, akiért (ha a harang nem is, de) a blues (annál inkább) soul.


„– 44 áprilisában történt – mondja a macska. – Lyonból jöttem, ahol kapcsolatba léptem Léon Bougriche macskájával, aki szintén részt vett az ellenállásban. Egy igazi hős volt az a macska, utóbb a Gestapo macskaelhárítói letartóztatták, és deportálták Buchenkatzéba.” (Blues egy fekete macskáért)

„A harmadik tanktól végül úgy szabadultunk meg, hogy egy páncélöklöt megtöltöttünk tüsszentőporral, és a pasasok odabent olyan vad tüszkölésbe kezdtek, és annyiszor beverték a fejüket a páncélzatba, hogy már halottak voltak, amikor kiszedtük őket a harckocsiból. Csak a sofőrben pislákolt még az élet, az ő feje viszont úgy beszorult a kormányba, hogy lehetetlen volt kihúzni, ezért, mivel kár lett volna megrongálni egy teljesen ép tankot, inkább levágtuk a pasas fejét. Aztán a tank mögül géppuskákkal felszerelt oldalkocsis motorok bukkantak elő pokoli zajjal, és megpróbáltak lekaszálni minket, de ez végül nekünk sikerült, mégpedig úgy, hogy rájuk küldtünk egy ócska kombájnt.” (A hangyák)

„– Ostoba történet – sóhajtott fel Jorjobert. – Nemrég loptam az asszonynak egy tűzoltókocsit, de a nők telhetetlenek. Most egy halottaskocsit akart.
– Ez már tényleg túlzás – mondta Dodiléon megértően, mert az ő felesége egyelőre a harmincöt férőhelyes autóbusznál tartott.” (Örök vesztesek)

„A távolban egy toronyóra éjfélt ütött. Denis már az első óraütésnél tudta, hogy baj lesz. Már alig érte el a pedálokat, lába mintha megrövidült volna. A lendület még vitte egy darabig a kavicsos földúton, aztán a holdfényben egyszer csak meglátta az árnyékát, egy hegyes pofát és az ugyancsak hegyes, felmeredő füleket… és Denis akkorát esett, mint az ólajtó, hiszen egy kerékpározó farkas olyan, mint az asszony: ingatag.” (A farkasember)