Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Nyugaton a helyzet változatlan - REMARQUE, Erich Maria

REMARQUE, Erich Maria

Nyugaton a helyzet változatlan

Eredeti cím: Im Westen nichts Neues
Fordította: Dr. Ortutay Katalin

Kategória: film,
Terjedelem: 225 oldal
Ár: 2900 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-024-0
Kiadás éve: 2008

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:

Erich Maria Remarque (akkor még Kramer) 1916-ban önként jelentkezett katonának a német hadseregbe, s ezzel úgyszólván meg is kezdődött annak a regénynek a „sorsa” – habent fata sua libelli –, amely könyv alakban majd csak tizenhárom év múlva jelent meg, de minden idők egyik legnagyobb közönség- és kiadói sikerének, valamint irodalmi botránykövének bizonyult. A magyar Világirodalmi Lexikon nyitva hagyja a kérdést, hogy vajon a szerző harcolt és megsebesült-e a nyugati fronton, vagy tűzvonalbéli szolgálata mindössze egyhavi, front mögötti földmunkából állt, de tulajdonképpen mindkét változat elképzelhető, mert értelmes ember igen rövid idő alatt megtanul annyit a katonásdi természetéről, hogy végleg megutálja. Remarque ráadásul írói tehetségnek sem volt híjával – igaz, első, húsz esztendősen megjelentetett regénye, a Traumbude (Álomalbérlet) még csak jó tollú újságírót sejtetett. A Nyugaton a helyzet változatlan 1929-ben gyakorlatilag egyik napról a másikra hozta meg neki a világsikert: a regényből az első tizenkét hónapban egyedül Németországban kilencszázezer példányt adtak el, és Hollywoodban már 1930-ban Oscar-díjas filmet forgattak belőle. (A könyvet akkoriban egyedül olaszra nem fordították le: Itáliában már Mussolini volt az úr.) Nem mondhatni azonban, hogy munkáját általános üdvrivalgás fogadta: a németség jelentős része az első világháborút – az első igazi, nagyipari európai tömegmészárlást – tragikus végű, ám dicsőséges eposznak tekintette, Hitlerék pedig pártmitológiájukba is mint ilyet emelték be. A könyv körüli nézetkülönbségek a német társadalom jóvátehetetlen, jobb- és baloldalra hasadását tükrözték. Az 1930-as választásokon előretörő, „egypártnak” készülő nemzetiszocialisták mindent megtettek a film ellehetetlenítésére: egymást érték a botrányok és provokációk a mozielőadásokon, a cenzúrabizottság pedig végül be is tiltotta. (Előbb azonban a roppant gerinces gyártó még önként kivágott belőle tizenkét métert.) A tilalmat a külföld újabb német tragédia előjelének tekintette. Remarque műve több áttételen keresztül történelmi mérföldkővé is lett, maga az író pedig a zajos siker után alig két évvel – emigránssá.




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
Ajánlott linkek

„Eleinte csodálkozva, majd keserű szájízzel, végül közömbösen vettük tudomásul, hogy nem a szellem a fontos, hanem a cipőkefe, nem a gondolat, hanem a rendszer, nem a szabadság, hanem a fegyelem. Lelkesen és a legjobb szándékkal lettünk katonák, de mindent elkövettek, hogy ezt kiverjék belőlünk. Három hét után már nem volt felfoghatatlan számunkra, hogy egy paszományos levélhordónak nagyobb hatalma volt felettünk, mint korábban a szüleinknek, nevelőinknek és az összes kultúrkörnek, Platóntól Goethéig. […]
A háború alkalmatlanná tett bennünket mindenre. Igaza van. Mi már nem vagyunk ifjúság. Már nem akarjuk megostromolni a világot. Menekülők vagyunk. Saját magunk elől menekülünk. A saját életünk elől. Tizennyolc évesek voltunk, s kezdtük szeretni az életet, a világot, és lőnünk kellett rá. Az első becsapódó gránát a szívünkbe talált. El vagyunk zárva a tevékenységtől, a törekvéstől, a haladástól. Már nem hiszünk benne, csak a háborúban hiszünk. […]
Fiatal vagyok, húszéves, de az életből nem ismerek mást, csak a kétségbeesést, a halált, a félelmet és a legesztelenebb felületesség és a szenvedés mélységeinek összefonódását. Látom, hogy népeket uszítanak egymás ellen, és azok némán, tudatlanul, ostobán, engedelmesen és ártatlanul ölik egymást. Látom, hogy a világ legokosabb agyvelői fegyvereket és frázisokat találnak ki, hogy mindezt még rafináltabbá és tartósabbá tehessék. És velem együtt látja ezt minden korombéli ember itt és odaát, az egész világon, velem együtt éli át mindezt az én generációm. Mit csinálnak majd apáink, ha egyszer eléjük állunk, és számon kérjük rajtuk? Mit várnak tőlünk, ha majd eljön az az idő, amikor nem lesz háború? Éveken keresztül az ölés volt a mesterségünk – ez volt az első hivatásunk az életben. Az életről való tudásunk csakis a halál. Mi történhet még ezután? És mi lesz belőlünk?”