Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Kárhozott - PALAHNIUK, Chuck

PALAHNIUK, Chuck

Kárhozott

Eredeti cím: Damned
Fordította: Sári B. László

Terjedelem: 248 oldal
Ár: 3000 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-242-8
Kiadás éve: 2012

Kárhozott - PALAHNIUK, Chuck megrendelése

Fülszöveg:
Chuck Palahniuk legfrissebb – angolul 2011-ben megjelent – regényét tartja kezében az olvasó. A Harcosok klubjának szerzője ezúttal sem kímél senkit és semmit: a Kárhozott főhőse, Maddy Spencer, a tizenhárom éves, halott, kövér kislány a pokol tájain bolyong a Nulladik óra című film szereplőire feltűnően emlékeztető kis csapatával, s közben a Sátánhoz címzett meséjében osztja az élőket és a holtakat, boldog-boldogtalant. Lassan visszatérnek az emlékei arról, hogyan halhatott meg, s igyekszik kitalálni, milyen „élet” is vár rá a halál után.
A Dante és Swift nyomdokaiban járó, fergeteges palahniuki szatíra célpontja az immár szokásos kulturális visszásságok mellett ezúttal az elbizakodott hit – önmagunkban –, melyet Maddynek is fel kell adnia, ha beleszólást szeretne saját sorsa alakulásába, és vissza akar térni evilági szeretteihez. Ehhez azonban nem kisebb ellenféllel kell szembenéznie, mint magával a Sátánnal...



Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Halottnak lenni annyi, mint csomagok nélkül utazni.
Halott-halottnak lenni állandó, huszonnégy órás, egész hetes, egy évben háromszázhatvanöt napig tartó, örökkön-örökre szóló elfoglaltság…
Ne akard tudni, milyen érzés, mikor az emberből az összes vért kipumpálják. Még az is lehet, hogy nem kellett volna elmondanom, hogy halott vagyok, mert most biztosan sokkal, de sokkal felsőrendűbbnek érzed magad. Még a kövérek is felsőrendűbbek, mint a Halottak. Ám legyen: íme az én Szörnyűséges Vallomásom. Őszinte leszek, és tiszta vizet öntök a pohárba. Nem rejtőzködöm tovább. Halott vagyok. Ezt többé nem vetheted a szememre.
Való igaz, mindnyájan rejtélyesnek és abszurdnak tűnünk egymás számára, de senki nem áll annyira távol tőlünk, mint egy halott. Az idegeneknek meg tudjuk bocsátani, hogy gyakorolják katolikus vallásukat, vagy hogy homoszexuális aktusban vettek részt, de azt nem, ha beismerik, hogy halottak. Utáljuk a menthetetlen eseteket. A halál a legnagyobb gyengeség jelének tűnik, rosszabbnak az alkoholizmusnál vagy a heroinfüggőségnél, és egy olyan világban, ahol az embert lustának bélyegzik, ha nem borotválja a lábát, halottnak lenni végzetes jellemhibára vall.”