Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Csavargóként Párizsban, Londonban - ORWELL, George

ORWELL, George

Csavargóként Párizsban, Londonban

Eredeti cím: Down and Out in Paris and London
Fordította: Kőrös László

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 300 oldal
Ár: 2400 Ft
ISBN-szám: 963-9303-28-3
Kiadás éve: 2001

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:

Eric Arthur Blair, írói nevén: George Orwell 1903-ban született Indiában, ahol apja brit birodalmi hivatalnok. Családja pár év múlva hazatelepül Angliába, így a cseperedő Eric már itt kezdheti meg tanulmányait. 1917-ben szülei Etonba küldik, az ország első számú mintaiskolájába, ahol tehetségét különféle diáklapok hasábjain próbálgatja. Mégis: biztos egyetemi karrier helyett utóbb dacból és kamaszos elvágyódásból inkább a burmai brit birodalmi rendőrség kötelékét választja. Öt évet szolgál Burmában, a gyarmati rendszert mélyen megutálva leszerel, és hazatér Európába. Távol-keleti élményeit írja meg a Burmese daysben, sokáig egyetlen magyarul megjelent könyvében (Tragédia Burmában, 1948).
A nagy válság éveit Párizsban, Londonban vészeli át csavargók és nyomorgó kisemberek között, súlyosan nélkülözve. Erről vall 1933-ban megjelent szociográfiája: a Down and Out in Paris and London. Magántanári állást vállal, majd egy hampsteadi könyvesboltba szegődik eladónak, eközben novellákkal, cikkekkel próbál nevet és független írói megélhetést szerezni magának. 1936-ban bejárja Észak-Anglia munkanélküli bányász telepeit, s útjáról megdöbbentő riportkönyvben számol be The Road to Wigan Pier címmel. Keserű tapasztalatai megkeményítik társadalombírálatát, írásaiban független szocialistának vallja magát, s utóbb a brit Független Munkáspártba is belép. Számos baloldali értelmiségihez hasonlóan így került az aragóniai frontra, ahol a POUM-milícia önkénteseként harcol, megsebesül, és kis híján maga is ottmarad a kommunista titkosrendőrség és a Franco-gárdisták gyilkos harapófogójában. E tragikus végű ,,kétfrontos” küzdelemnek állít méltó emléket a Hódolat Katalóniának.
A második világháború kezdetén belép a Home Guardba, s a Hitler elleni önvédelmi harc elkötelezett szószólója lesz. 1940-től három éven át a BBC keleti adásának munkatársa és a Tribune irodalmi rovatának gazdája. Újságírói pályáját később az Observer haditudósítójaként, majd a Manchester Evening News szerkesztőjeként folytatja. Ekkoriban írja két nagy hatású politikai allegóriáját: az Állatfarmot és az Ezerkilencszáznyolcvannégyet, amelyek kevéssel halála után méltán szereznek világhírt nevének. A háborút követően tüdőbaja mindinkább elhatalmasodik, utolsó éveit már jórészt szanatóriumban és Jura szigeti elvonultságban tölti.
Életét, életművét idejekorán lezárva 1950-ben éri a halál, negyvenhat éves korában. Tizenkét szerzői kötetet, egy szerkesztőségi munkatársként csak nemrég megismert asszonyt s egy hatéves fogadott fiút hagy maga után.




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Amíg Bozóval voltam, megtanultam tőle ezt-azt a londoni kéregetés szakmai fortélyairól. A téma gazdagabb, mintsem gondolnánk. Igen sokféle koldus van, és rendesen éles szociális határvonal választja el a kéregetőket azoktól, akik valamiként próbálják megszolgálni az adományokat. (...)
A legjobb soruk az utcai mutatványosoknak és fényképészeknek van. Egy jobb placcon, például színházak bejárata előtt egy utcai akrobata nem ritkán öt fontot is megkeres. Az utcai fotográfusok bevétele nagyjából ugyanennyit taksál, ám ők csak szép, napos időben dolgozhatnak. A forgalmukat rendesen holmi furmányos trükkel igyekeznek élénkíteni. (...)
A verkliseket, éppúgy mint az akrobatákat, inkább tekintik holmi bohém művészfélének, mintsem koldusnak. (...)
Az aszfaltrajzolók olykor megérdemlik a művész nevet, olykor nem. (...)
Az aszfaltrajzolók után rangban a zsoltárénekesek következnek, majd a gyufa-, cipőfűző- és levendulaárusok – utóbbiak borítékban némi levendulatörmeléket kínáltak, amit eufemisztikusan parfümnek neveztek. Valójában koldus volt mind, aki csak szánalmas külsejével próbált kuncsaftokat szerezni, s egyikük se keresett többet napi fél koronánál. A nyílt kéregetés helyett csupán azért kellett úgy tenniük, mintha gyufát és más effélét árulnának, mert a képtelen angol koldulási tilalom erre kényszerítette őket.(...)”