Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Az oroszlán és az egyszarvú I-II., 2. kiadás - ORWELL, George

ORWELL, George

Az oroszlán és az egyszarvú I-II., 2. kiadás

Eredeti cím: The Lion and the Unicorn
Fordította: Algol László, Boros Attila, Endreffy Kata, Farkas Ákos, Gecsényi Györgyi, Mesterházi Mónika, Nóvé Béla, Pallaghy Éva, Pásztor Péter, Perczel István, Széky János, Szilágyi Tibor, Tóth Dániel

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 861 oldal
Ár: 4900 Ft
ISBN-szám: 963-93-03-02-x
Kiadás éve: 2003

Az oroszlán és az egyszarvú I-II., 2. kiadás - ORWELL, George megrendelése

Fülszöveg:

Eric Arthur Blaire, írói nevén: George Orwell 1903-ban született Indiában, ahol apja a brit birodalmi közigazgatás hivatalnoka volt. Családja pár év múlva hazatelepül Angliába, így a cseperedő Eric már itt kezdheti meg tanulmányait. 1917-ben szülei Etonba küldik, az ország első számú mintaiskolájába, ahol tehetségét különféle diáklapok írásában és szerkesztésében próbálgatja. Mégis: tizennyolc évesen a biztos egyetemi karrier helyett dacból és kamaszos elvágyódásból inkább a burmai brit birodalmi rendőrség kötelékét választja. Hat hosszú évet szolgál Burmában, majd a gyarmati rendszert mélyen megutálva leszerel, és hazatér Európába. Távol-keleti élményeit írja meg első – sokáig egyetlen magyarra fordított – könyvében: a Burmese daysben (Tragédia Burmában, Bp. 1948).
A nagy válság éveit Párizsban és Londonban vészeli át, csavargók, nyomorgó kisemberek negyedeiben, betegen és súlyosan nélkülözve. (Erről tanúskodik 1933-ban megjelent irodalmi szociográfiája: a Down and Out in Paris and London.) Magántanári állást vállal, majd egy hampsteadi használtkönyv-boltba szegődik eladónak, eközben novellákkal, könyvkritikákkal próbál nevet és független írói megélhetést kiküzdeni magának. 1936-ban bejárja Lancashire és Yorkshire munkanélküliség sújtotta bányavidékeit, s a látottakról megdöbbentő riportkönyvben számol be The Road to Wigan Pier címmel. Keserű tapasztalatai megkeményítik társadalombírálatát, írásaiban független szocialistának vallja magát, s utóbb a brit Független Munkáspártba is belép. Számos baloldali értelmiségihez hasonlóan így kerül az aragóniai frontra, ahol a POUM-milícia önkénteseként harcol, megsebesül, és kis híján maga is ottmarad a kommunista titkosrendőrség és a Franco-gárdisták gyilkos harapófogójában. E tragikus végű, „kétfrontos” küzdelemnek állít méltó emléket a Hódolat Katalóniának.
A második világháború kezdetén belép a Home Guardba, és a Hitler elleni önvédelmi harc elkötelezett szószólója lesz. 1940-től három éven át a BBC keleti adásának munkatársa és a Tribune irodalmi rovatának gazdája. Újságírói pályáját később az Observer haditudósítójaként, majd a Manchester Evening News szerkesztőjeként folytatja. Ekkoriban írja két nagy hatású politikai allegóriáját: az Állatfarmot és az Ezerkilencszáznyolcvannégyet, amelyek kevéssel halála után méltán szereznek világhírt nevének. A háborút követően tüdőbaja mindinkább elhatalmasodik, utolsó éveit már jórészt szanatóriumokban és Jura-szigeti elvonultságában tölti.
Életét, életművét idejekorán lezárva 1950-ben éri a halál, negyvenhat éves korában. Tizenkét szerzői kötetet, egy szerkesztőségi munkatársként csak nemrég megismert asszonyt s egy hatéves, fogadott kisfiút hagy maga után.
Ez a válogatás minden korábbinál mélyebb betekintést enged e markáns, huszadik századi író küzdelmes életútjába, művészi, emberi és politikai próbatételeibe. Láthatjuk gyarmati rendőrtisztként egy kivégzésen, s amint sok ezer bennszülöttel a nyomában egy ámokfutó burmai elefánttal végez. Elkísérhetjük egy párizsi szegénykórházba, a londoni csavargók menhelyeire, az idénymunkások komlószüretére, az elbocsátott észak-angliai bányászok sivár otthonaiba s egy hampsteadi használtkönyv-kereskedés pultjának túloldalára. Vele tarthatunk a forradalmi Barcelonába, az aragóniai front csatakos lövészárkaiba, majd az észak-afrikai sivatag szélére: Marrakes középkorias arab és zsidó negyedeibe. Képzeletben ott lehetünk vele a BBC rádió szerkesztőségében a londoni terrorbombázások alatt, haditudósítói útjain a már felszabadult belga és francia földet, német fogolytáborokat bejárva. Végül hátralévő néhány évében együtt töprenghetünk vele mindezek értelmén – a Hyde Park sarkán megállva vagy Jura-szigeti tanyája tűzhelye előtt némán hallgatva a Hebridák óceán felőli, örök szélzúgását.




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Kisgyerekkoromban, talán öt- vagy hatévesen is tudtam már, hogy amikor megnövök, író leszek. Tizenhét és huszonnégy éves korom közt megpróbáltam kiverni fejemből ezt a gondolatot, de tisztában voltam azzal, hogy csak tulajdon természetemen teszek erőszakot, és előbb-utóbb úgyis neki kell ülnöm a könyvírásnak. (…)
Belefogva egy könyvbe nem azt mondom magamnak: »most pedig egy újabb művet fogok létrehozni«. Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet, és kezdetben csupán az izgat, hogy kellő nyilvánosságra találjak. Ámde képtelen volnék megírni egy könyvet vagy akár egy hosszabb folyóiratcikket is, ha mindez nem okozna egyúttal esztétikai élményt is. Ha valaki veszi a fáradságot, és megvizsgálja munkáimat, rájön, hogy bennük még a nyíltan vállalt propaganda is sok olyasmit tartalmaz, amit egy hivatásos politikus lényegtelennek gondolna. Nem tudok és nem is akarok megválni gyermekkoromban kialakult világszemléletemtől. Amíg élek és egészséges vagyok, mindig is fontos lesz számomra a jó prózastílus, szeretni fogom a föld felszínét, és élvezetem lelem a tárgyakban…”

„Első könyvem épp tizenhat éve jelent meg, és körülbelül huszonegy éve írok cikkeket különféle lapokba. Ez idő alatt szó szerint nem múlt el egyetlen nap sem, hogy ne nyomasztott volna a restség bűntudata, hogy lám, már megint vészesen elmaradtam a munkámmal, s hogy egész írói teljesítményem mily szánalmasan csekély. Ettől a kényszeres érzéstől, hogy »meddőn vesztegetem az időmet«, még akkoriban sem tudtam megszabadulni, amikor pedig napi tíz órát dolgoztam egy regényen, vagy hetenként öt cikket is megírtam. Készülő munkáim soha semmiféle alkotói »sikerélményt« nem okoztak, mivel a tervezettnél mindig is lassabban haladtam velük, és amúgy is úgy vagyok vele: egy könyv vagy akár egy újságcikk csak attól számítva létezik, hogy az ember az utolsó pontot is kiteszi a végére. Igen ám, de amint egy könyvem elkészül, szinte már másnap nyugtalanítani kezd a gondolat, hogy a következőbe még bele se fogtam, és nyomasztón megrohan a kétség, hogy következő talán már nem is lesz, mivel írói munícióm végleg kimerült. Holott, visszatekintve, ha megszámítom, mi mindent írtam, az eredmény egészen tisztesnek tűnik. Persze nem mintha ez megerősítene, inkább csak azzal a szomorú felismeréssel gazdagít, hogy: lám, mily dolgos és termékeny voltam egykor, s hogy mára mindez a múlté.”