Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

A wigani móló - ORWELL, George

ORWELL, George

A wigani móló

Eredeti cím: The Road to Wigan Pier
Fordította: Lázár Péter

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 277 oldal
Ár: 2400 Ft
ISBN-szám: 963-9303-35-6
Kiadás éve: 2001

A wigani móló - ORWELL, George megrendelése

Fülszöveg:

Eric Arthur Blair, írói nevén: George Orwell 1903-ban született Indiában, ahol apja brit birodalmi hivatalnok. Családja pár év múlva hazatelepül Angliába, így a cseperedő Eric már itt kezdheti meg tanulmányait. 1917-ben szülei Etonba küldik, az ország első számú mintaiskolájába, ahol tehetségét különféle diáklapok hasábjain próbálgatja. Mégis: biztos egyetemi karrier helyett utóbb dacból és kamaszos elvágyódásból inkább a burmai brit birodalmi rendőrség kötelékét választja. Öt évet szolgál Burmában, a gyarmati rendszert mélyen megutálva leszerel, és hazatér Európába. Távol-keleti élményeit írja meg a Burmese daysben, sokáig egyetlen magyarul megjelent könyvében (Tragédia Burmában, 1948).
A nagy válság éveit Párizsban, Londonban vészeli át csavargók és nyomorgó kisemberek között, súlyosan nélkülözve. Erről vall 1933-ban megjelent szociográfiája, a Down and Out in Paris and London. Magántanári állást vállal, majd egy hampsteadi könyvesboltba szegődik eladónak, eközben novellákkal, cikkekkel próbál nevet és független írói megélhetést szerezni magának. 1936-ban bejárja Észak-Anglia munkanélküli bányász telepeit, s útjáról megdöbbentő riportkönyvben számol be The Road to Wigan Pier címmel. Keserű tapasztalatai megkeményítik társadalombírálatát, írásaiban független szocialistának vallja magát, s utóbb a brit Független Munkáspártba is belép. Számos baloldali értelmiségihez hasonlóan így kerül az aragóniai frontra, ahol a POUM-milícia önkénteseként harcol, megsebesül, és kis híján maga is ottmarad a kommunista titkosrendőrség és a Franco-gárdisták gyilkos harapófogójában. E tragikus végű „kétfrontos” küzdelemnek állít méltó emléket a Hódolat Katalóniának.
A második világháború kezdetén belép a Home Guardba, s a Hitler elleni önvédelmi harc elkötelezett szószólója lesz. 1940-től három éven át a BBC keleti adásának munkatársa és a Tribune irodalmi rovatának gazdája. Újságírói pályáját később az Observer haditudósítójaként, majd a Manchester Evening News szerkesztőjeként folytatja. Ekkoriban írja két nagy hatású politikai allegóriáját: az Állatfarmot és az Ezerkilencszáznyolcvannégyet, amelyek kevéssel halála után méltán szereznek világhírt nevének. A háborút követően tüdőbaja mindinkább elhatalmasodik, utolsó éveit már jórészt szanatóriumban és Jura szigeti elvonultságban tölti.
Életét, életművét idejekorán lezárva 1950-ben éri a halál, negyvenhat éves korában. Tizenkét szerzői kötetet, egy szerkesztőségi munkatársként csak nemrég megismert asszonyt s egy hatéves fogadott fiút hagy maga után.




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Évente kilencszáz bányászból egy meghal, minden hatból egy megsebesül. [...] Ahány régóta dolgozó bányásszal csak beszéltem, mind vagy átesett már valami súlyos szerencsétlenségen, vagy látta kollégáját meghalni. [...] Némelyik történet egészen torokszorító. Egy bányász például elmondta, miként temette maga alá az egyik ács kollégáját a lehulló szikla. Próbálták kimenteni, ki is szabadították a fejét és a vállát, hogy levegőt vehessen, még életben volt, beszélt is hozzájuk. Ám akkor észrevették, hogy a tető ismét rájuk szakadni készül, fedezékbe kellett vonulniuk, s az ácsot ismét betemette az omlás. Megint odasiettek hozzá a fejét és vállát kiszabadítani, még most is élt, és újra csak beszélt hozzájuk. Ekkor harmadszor is beszakadt a tárna mennyezete, ám ezután már órákig nem bírták kimenteni, s mire végül is sikerült, már nem élt. A bányász, aki ezt elmesélte [...], magában a baleset körülményeiben nem is talált semmi rendkívülit. Számára inkább csak azért maradt emlékezetes mindez, mert az ács tudván tudva, hogy a bánya azon része kiváltképp veszélyes, minden nap úgy indult munkába, hogy számított a balesetre. »Annyira foglalkoztatta a dolog, hogy egy ideje búcsúzásul mindig megcsókolta a feleségét. Pedig az asszony szerint azelőtt már vagy húsz éve nem tett ilyet.«”