Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Kerék alatt - HESSE, Hermann

HESSE, Hermann

Kerék alatt

Eredeti cím: Unterm rad
Fordította: Dohy Gábor, Hudáky Rita

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 224 oldal
Ár: 2400 Ft
ISBN-szám: 963-9303-64-X
Kiadás éve: 2002

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:

„Másnap tehát Hans ismét egyedül indult hivatalos sétájára. Kettőre visszajött, és a többiekkel együtt a tanterembe ment. Az óra elején kiderült, hogy Heilner hiányzik. Pontosan úgy történt minden, ahogy Hindu eltűnésekor, csak most senki nem gyanakodott egyszerű késésre. Háromkor az egész évfolyam három tanárral együtt portyára indult a hiányzó fiú után. Csoportokra oszlottak, kiáltozva járták be az erdőt, miközben néhányuk – két tanár is – nem tartotta lehetetlenek, hogy Heilner kárt tett magában.
Ötkor a környék összes rendőrőrszobájába táviratoztak, este pedig sürgönyt küldtek Heilner apjának. Még éjszaka sem bukkantak nyomra, a hálókban már mindenféléről pusmogtak. A diákok annak a feltételezésnek adtak leginkább hitelt, hogy társuk vízbe fojtotta magát. Mások viszont úgy gondolták, hogy egyszerűen hazautazott. Abban mindenesetre egyetértettek, hogy a szökevénynél nem lehet pénz.
Hansnak a közvélekedés szerint tudnia kellett a dologról. Erről azonban szó sem volt, sőt éppen ő ijedt meg mindannyiuk közül a legjobban, s este a hálóban, miközben hallgatta a többiek tanakodását, locsogását, nevetgélését, összekuporodott a takaró alatt, s hosszú, rettenetes órákon át feküdt így, mert gyötörte a barátjáért érzett aggodalom. Szívét félelem töltötte el, érezte, hogy Heilner nem fog visszatérni többé, s a fájdalomtól elcsigázva aludt el.”

 




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Nappal találták meg, és hazavitték. Rémült apja kénytelen volt félretenni a botot, s felgyülemlett haragját hirtelen kifújni. Nem sírt ugyan, sőt alig lehetett észrevenni rajta valamit, de a következő éjszakán is ébren maradt, és az ajtó résén át időnként átnézett elcsendesült, tiszta ágyra fektetett fiához. A gyerek finom homloka, sápadt, okos arca még mindig egy különleges teremtésről árulkodott, akinek született joga, hogy a többiekétől eltérő sors jusson osztályrészéül. Homlokán és kezein a bőr kékespirosra horzsolódott, csinos vonásai kisimultak, szeme fölé csukódott fehér szemhéja, kissé elnyílt szája pedig elégedettnek, szinte derűsnek látszott. Bárki azt hihette volna, hogy a fiú élete a legszebb virágzás idején szakadt meg és siklott ki ígéretes pályájáról, így hát a fáradt apa magányos gyászában maga is átadta magát ennek a mosolyfakasztó illúziónak.”