Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

A varázsló gyermekkora (mesék) - HESSE, Hermann

HESSE, Hermann

A varázsló gyermekkora (mesék)

Eredeti cím: Die Märchen
Fordította: Bárász Tamás, Horváth Géza, Jávor Ottó, Rapajka Gabriella

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 324 oldal
Ár: 2600 Ft
ISBN-szám: 963-9303-50-X
Kiadás éve: 2002

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:

„Sokféle színű és sokféle fényű, sokféle szemű és sokféle arcú virág tekintett rá, a lehető legcsodálatosabbak. Némelyikük bólintott és nevetett, némelyikük biccentett és mosolygott, mások nem biccentettek és nem mosolyogtak: magukba fordulva, bódultan hallgattak, akárha saját illatukba fulladtak volna. Egyikük rózsaszín dalt dalolt, másikuk sötétkék altatódalt dúdolt. Egy fa nagy, kék szemmel nézett rá, egy másik első szerelmére emlékeztette. Egy harmadik a gyermekkor kertjének illatát árasztotta; úgy csendült édes illata, mint az anyja hangja. Egy negyedik ránevetett, és kinyújtotta felé hosszú, kacskaringós, vörös nyelvét. A fiú megnyalogatta, erős, vad, mézga és méz, meg asszonyi csók íze volt.
A temérdek virág között Piktor vágyakozva és félénk örömmel álldogált. Szíve, miként egy harang, súlyosan vert, hangosan zengett; izzó vágya az ismeretlenbe, a varázslatos sejtelembe hívogatta. Piktor megpillantott egy madarat; a fűben tollászkodott, és tarkán ragyogott, majd minden színt magára aggatott. Így szólt a szépséges, tarka madárhoz:
– Kedves madár, mondd meg nékem, merre találom a boldogságot?
– A boldogságot – felelte a szépséges madár, és közben aranycsőrével kacagott –, a boldogságot, barátom, mindenütt megtalálod, hegyen-völgyön, virágok közt, kristályok közt.
Ezekkel a szavakkal a vidám madár megrázta a tollát, előrebiggyesztette a nyakát, megbillentette a farkát, kacsintott, még egyszer felnevetett, aztán mintha megdermedt volna, úgy ült a fűben, és láss csodát: a madár egyszerre csak tarka virággá változott, tolla levél, karma gyökér.”




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Amikor letelepedtem a kormányhoz, és letettem magam mellé a lámpást, egyedül voltam a hajón, és rettenettel fedeztem fel, hogy az idegennek nyoma veszett. Közben mégsem ijedtem meg igazán, mert sejtettem, hogy ez be fog következni. Úgy éreztem, ez a legszebb vándorutam, és Brigitte, az apám és az otthonom csak álmomban létezik, jómagam pedig megöregedtem és megzavarodtam, és öröktől fogva ezen az éjjeli folyón utazom.
Megértettem, hogy nem hívhatom vissza az idegent – az igazság felismerése jeges vízként zúdult rám. Bizonyságképpen a víz fölé hajoltam, fölemeltem a lámpást, és a fekete víztükörből egy éles és szigorú, szürke szemű arc nézett vissza rám, egy vénséges vén, mindentudó arc, az én arcom.
S mivel nem volt visszaút, tovasuhantam a sötét vízen az éjszakában.”