Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

A rackák világa - ,  ,

, ,

A rackák világa

Eredeti cím: -
Fordította: -

Kategória: albumok, zene
Terjedelem: 132 oldal
Ár: 4990 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-173-5
Kiadás éve: 2010

Épp most kelt el az utolsó példány.


Fülszöveg:
Rockzenészekről, zenekarokról már nagyon sok könyvet csináltak – mi valami mással akartunk előrukkolni. Nagyon vigyáztunk arra, hogy ne valamiféle öntömjénező kiadvány legyen, hanem inkább arról a szellemiségről szóljon, ami bennünket jellemez. A rackák világa némi áthallással vonatkozik ránk, magyarokra éppúgy, mint a zenekarra, amelynek a neve Rackajam. Azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen is ez a zenekar, színpadon és színpadon kívül, de ügyeltünk arra, hogy egyetlen szót se szóljunk saját magunkról. A könyvben éppen ezért nem kapott helyet sem a zenekar története, sem a tagok életrajza.
Van viszont benne sok kép, mert Lajtos István fotós barátunk majdnem két éven keresztül eljött velünk mindenhova, s irdatlan mennyiségű felvételt készített. A közösen kiválasztott fotókhoz a magyar-, illetve a világirodalom jeleseitől válogattunk rövid idézeteket. Az összhatás alapján szerintem pontosan meg lehet tudni, hogy milyen emberek is vagyunk.
A könyvhöz készült egy új lemez is, ami – úgy érzem – a zenekar történetének eddigi legjobb lemeze.
Ferenczi György

„Azt hittem a télen, hogy fűbe harapok:
De látom, ez egyszer tán még fűre kapok.”