Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Kérdezd az út porát - FANTE, John

FANTE, John

Kérdezd az út porát

Eredeti cím: Ask the Dust
Fordította: Illés Róbert

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 219 oldal
Ár: 2800 Ft
ISBN-szám: 978-963-7448-92-8
Kiadás éve: 2007

Kérdezd az út porát - FANTE, John megrendelése

Fülszöveg:

John Fante 1909-ben született Coloradóban, olasz bevándorlók gyermekeként. 1929-ben kezdett írni, és első novellája 1932-ben jelent meg a The American Mercury-ban. Első regénye, a Wait Until Spring, Bandini (Várd meg a tavaszt, Bandini) 1938-ban látott napvilágot. A rákövetkező évben született a Kérdezd az út porát, a Bandini-sorozat második, máig legnépszerűbb darabja. Az 1940-es évektől kezdve Fante folyamatosan dolgozott forgatókönyvíróként. 1955-ben cukorbeteg lett, ennek következtében 1978-ban megvakult, két évvel később pedig mindkét lábát amputálni kellett. Az írást nem hagyta abba, feleségének, Joyce-nak diktált, és 1982-ben megjelent utolsó regénye, a Dreams of Bunker Hill (Bunker Hill-i álmok). 1983. május 8-án halt meg, hetvennégy éves korában.
A Kérdezd az út porát főhőse egy fiatal, saját tehetségében sem biztos író, Arturo Bandini, aki mindent egy lapra feltéve Los Angelesbe költözik, hogy valóra váltsa álmait. A siker azonban nem adja könnyen magát, és hamarosan eljön a pillanat, amikor már csak egy ötcentes lapul a zsebében. Utolsó pénzéből beül egy kávéházba, és ott találkozik Camillával, a mexikói pincérlánnyal, akibe halálosan beleszeret…

Fante sodró lendületű regénye egy nem mindennapi szerelem tragikus történetét meséli el. Sajátos stílusa és finom humora méltán tette egy nemzedék példaképévé.

„Fante volt számomra az isten.” (Charles Bukowski)




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
  • Nincs feltöltött részlet.
  • Nincs előszó.
  • Nincs utószó.
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

„Érett este volt, a nap dacos, vörös korongként süllyedt a tengerbe. Volt valami a levegőben, mintha az ég visszatartotta volna a lélegzetét, valami furcsa feszültség. Délre sirályok fekete raja keringett a partvonal felett. Megálltam, hogy kiszórjam a homokot a cipőmből, nekitámaszkodtam egy kőpadnak, miközben fél lábon egyensúlyoztam.
Hirtelen morajt hallottam, majd robajlást. A kőpad kifordult a kezem alól, és eldőlt. A standokra pillantottam: recsegve-ropogva rázkódtak. Láttam, ahogy a Long Beach-i házak jobbra-balra himbálóznak. Megnyílt alattam a homok; odébb botladoztam, míg szilárd talajt nem találtam.
Aztán megint.
Földrengés volt.
Aztán jöttek a sikolyok. Aztán a por. Aztán a rázkódás, a robajlás. Körbe-körbe forogtam. Ezt én tettem. Ezt én tettem. Tátott szájjal álltam, földbe gyökerezett lábbal, döbbenten. Futva elindultam a tenger felé. Megálltam. Aztán visszafutottam. Te tetted ezt, Arturo. Megharagudott az Isten. Te tetted.
A morajlás tovább folytatódott. Úgy hullámzott a föld és a tenger, mint egy vízágy. Por szállt fel. Valahonnan egy összeomló épület zaja hallatszott. Sikolyokat hallottam, aztán egy szirénát. Emberek rohantak az utcára. Mindent elborított a por.
Te tetted, Arturo. Ott, abban a szobában, azon az ágyon, te tetted.”