Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

Salvador Dalí titkos élete - DALÍ, Salvador

DALÍ, Salvador

Salvador Dalí titkos élete

Eredeti cím: La vie secrète de Salvador Dalí
Fordította: Balla Katalin

Kategória: szépirodalom
Terjedelem: 372 oldal
Ár: 3200 Ft
ISBN-szám: 978-963-7448-62-1
Kiadás éve: 2007

Salvador Dalí titkos élete - DALÍ, Salvador megrendelése

Fülszöveg:

Ki lenne olyan merész, hogy festményének a Tükörtojások serpenyőben, serpenyő nélkül címet adja? Kinek jutna eszébe a spenótot a páncél ellentéteként definiálni? Ki gondolna arra, hogy egy gótikus Szűz Mária-szobrocska lényegét leginkább egy mérleg fejezi ki? Ki lenne olyan elvetemült, hogy belerúgjon a hozzá szeretettel közeledőkbe? Ki érezné helyénvalónak, hogy a háború végén, a győzelem örömére adott banketten a legyőzött németeket éltesse? Nos, Salvador Dalí mindezt megtette, mintegy bizonyítva, hogy a zsenit olykor egy hajszál sem választja el az őrülttől.
E kötet azonban – melyben a festő szinte kínos nyíltsággal meséli el életének bizarr epizódjait – nemcsak Dalí extravagáns kalandjainak gyűjteménye. A fura és gyakran igencsak mulatságos anekdoták valójában csak háttérül szolgálnak az önelemzéshez, illetve a különböző esztétikai, politikai, vallási kérdések végiggondolásához.
A XX. század egyik legismertebb és legnagyobb hatású művésze egész életét műalkotásnak fogta fel, és ha belegondolunk, milyen is volt az évszázad, melyben Dalí élt, talán megértőbben tekintünk majd a művész különcségeire is. „Azért kezdtem filozófusokat olvasni, hogy nevessek, de végül majdnem sírtam” – írja egy helyen Dalí. Nos, könnyen lehet, hogy e kötet olvasói ugyanígy járnak majd… Nem, azt talán mégsem… Vagy talán és mégis éppen ellenkezőleg? Esetleg a kettő együtt – vagy egyik sem?




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
  • Nincs feltöltve.
Ajánlott linkek

„Már gyermekkoromtól kezdve mindent »másképp csináltam«, mint a többiek, de ezt szinte észre sem vettem. Kamaszkoromtól kezdve szándékosan tettem így. Elég volt, ha azt mondták, »fekete«, én azt feleltem, »fehér«; ha tisztelettudón meghajoltak, én köpködtem. Örökös vágyam, hogy másnak érezzem magam, dühödt könnyekre fakasztott. Egyfolytában azt ismételgettem magamban: »Én egyedül! Én egyedül! «”