Újdonságok hírcsatorna
Cartaphilus Könyvkiadó

A Júdás-összeesküvés - BLAKE, Adam

BLAKE, Adam

A Júdás-összeesküvés

Eredeti cím: Dead Sea Deception
Fordította: Baló András Márton

Kategória: Carta Light,
Terjedelem: 496 oldal
Ár: 3490 Ft
ISBN-szám: 978-963-266-254-1
Kiadás éve: 2012

A Júdás-összeesküvés - BLAKE, Adam megrendelése

Fülszöveg:

„Én öltem meg őt ennek a késnek a szakasztott másával – azzal a magasba emelte a sicát… A félhomályban a penge nem csillogott, hanem inkább úgy nézett ki, mintha a férfi valami halott dolgot tartana a kezében. A világ haldokolt, szinte teljesen néptelen volt. – De nem játszadoztam vele, és nem kínoztam úgy, ahogy magát. Belevágtam a mellkasába a negyedik meg az ötödik borda között, és kettévágtam a szívét, úgyhogy nagyon gyorsan meghalt.
Kuutma a szeme sarkából látta, ahogy Tillman feláll, és felé támolyog. Számított rá, sőt várta. A sica továbbra is ott volt a jobb kezében, de ő a ballal védte ki Tillman esetlen ütését, aztán a bal karjával és a jobb lábával megakasztotta őt, majd olyan erővel vágta a lépcső tetejéhez, amitől könnyedén el is törhetett volna a gerince. Csak ekkor hajolt le, és nyitotta fel Tillman arcát a pengével: egyetlen, a homlokától az álláig futó vágást ejtett.”

Adam Blake valódi neve nem ismert, de az álnév egy világszerte sikeres bestseller-írót takar, akiről csak annyit lehet tudni, hogy Londonban él és alkot.




Visszhang
(olvasói vélemények)
Beleolvasok!
(letölthető )
A könyvről megjelent kritikák
Ajánlott linkek
  • Nincs feltöltött link.

A holt-tengeri tekercsekben ott rejlik a titok, hogyan halt meg valójában Krisztus…

Az egykori zsoldoskatona, Leo Tillman és a becsvágyó zsaru, Heather Kennedy érthetetlen halálesetek ügyében nyomoz. A szálak a holt-tengeri tekercsekhez és a bennük rejlő, halált hozó evangéliumhoz vezetik őket.
Tillman és Kennedy élete azonban csakhamar halálos veszélybe kerül, amikor sötét lelkű gyilkosok veszik őket üldözőbe, akik vért sírnak, és Júdás leszármazottainak hiszik magukat. Ezek a „bukott angyalok” mindenre készek, hogy megvédjék a tekercsek világot megrengető titkát... a titkot, hogy hogyan halt meg valójában Krisztus.
A Júdás-összeesküvés, amelynek története egy látványos repülőszerencsétlenségtől egy londoni egyetemen történt brutális gyilkosságon át egy mexikói fantomvárosig vezet, a leglebilincselőbb és a legtöbb meglepetéssel szolgáló krimi a Da Vinci-kód óta.

„Irenaeus az Adversus Haereses című művében, amelyről már beszéltünk, kifejezetten óva intette az embereket a Júdás evangéliumától. Az alexandriai Athanasziosz állítólag még ennél is sokkal vészjóslóbb szavakkal szólt arról, hogy az egyházat meg kell tisztítani attól a mételytől, amelyet az efféle szövegek képviselnek. Bizony sok-sok ember meghalt azért, mert a Júdás evangéliumát olvasták és terjesztették.”